Május 31.
Terneuzen-Blankenberge 50km. Képek:
Végül is kitisztult az idő. Bár megint nem fordult Déliesre, ahogy igérték, maradt az Északi. A motor dugulása nem oldódott meg. 8-kor indultam, de ki is álltam, megjavítani a zsilipnél amerre menni akartam. Kifújkáltam a karburátort. Rendbe jött. Viszont akkora volt a forgalom a zsilipnél, még óceánjárók is voltak benne, hogy meggondoltam magam. A tenger felé megyek. Eszméletlen jó tempóban haladtam, bár egyszer kerülnöm kellett visszafelé egy nagyot, mert zátonyok közé keveredtem. Vagy egy órámba tellett mire vissza jutottam a hajózó útra. Ment is minden mint a karikacsapás. Elég felhős volt az ég, de látni lehetett néhol a kék eget, így nyugodt voltam és mentem tovább. Hatalmas óceánjárók cipelték rakományukat körülöttem. Kezdtem megszokni. Az zavaró volt, hogy párás az idő, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, csak a komfort érzetemet csökkentette. A hullámok viszont nagyok voltak. Volt, hogy a hullám völgyben majd elveszítettem a látóhatárt. Nos akkor ilyen a tenger? Persze filmeken lát az ember durvábbakat is, de az más. Kezdett erősödni picit a szél. A hullámok tetejéről fehér tarajos permetet szórt a hajóra. No meg rám is. Oldalról jöttek a hullámok, így nem igazán volt komfortos a dokog. Dobálta a hajót jobbra, balra. Folyamatosan rá kellett kormányozni a hullámra, de akkor meg az irányt hagytam el. 230-240 fok. vagy 3 kilóméterre eltávolodtam a parttól. Annyira jól suhant a hajó, hogy a part felé kormányoztam. Legalább hamar a közelébe érek. Egyszer csak a párás ködös időből előlépett az erős szél. Láttam, hogy a parton, a sekélyebb részeken felpúposodnak a hullámok. Lesz, ami lesz, oda Én most kimegyek. Úgy szaladtak a hullámok a part felé mint a rakéta. A vitorlával az ezős szélben kénytelen voltam meglovagolni egyet kettőt, mert elfordulni már nem lehetett. Annyira magasak voltak, hogy borult volna a hajó. Nem mintha nem állt volna vissza, csak a baj az, hogy lehet Én már nem lettem volna benne. Nem szándékoztam pancsikálni a hifeg vízben. Egy út van, a part felé előre. Egyszer csak éreztem, hogy a hajó alja megérinti a tengerfeneket. Puha susogás és egy kis fékezés. Szerencsére homokos a part, nem sziklás, vagy kavicsos erre. Aztán újra és újra suhogott. Gyorsan bevontam a fővitorlát. Nagyon gyors voltam. Aztán a hullám szünetben fordulóba kezdtem. Orr vitorla le. Előre siettem és kidobtam a horgonyt. Jól megfogta a hajót. A hullámokkal szemben álltam. Ideális. Viszont az alja a hullámverésben számtalanszor hozzáverődött a fenékhez. Nagyon csúnya hangja volt. Ha a kabinba mentem, akkor meg az orr rész csapódott oda. Itt fogom öszetörni. Ez szomorú lenne. Próbáltam csillapítgatni, de nem igazán volt hatékony. A kormánylapátra kötelet kötöttem, hogy nehogy kiessen az odaütődésben. Hát ki is esett! De jó hogy kötél volt rajta. Baromi nagy súlya van. Nagy nehezen beemeltem a hajóba. a fél utasteret el i foglalta. Tartottam egy szünetet. Át kell gondolni a dolgokat. Ez eltartott vagy másfél órát. A közelben találtam egy kikötőt, oda ell kell érni. Nekiindultam. Nagy nehezen átbukdácsoltam a megtörő hullámokon, de a tengerre érve képtelen voltam kormány nélkül, csak motorral kormányozva, rendesen irányítani. Odakint még brutálabb volt a helyzet. Visszafordultam. Találtam a sziklás gát mellett egy viszonylag csendes helyet, de ott meg az áramlatok keresztbe fordítva tartották hajót, amitől hullámok oldalról érték. Át egy másik helyre. Ott meg háttal fordulva állt. A hátulját döngették a hullámok. Elálltam ismét. Ez sem a leg jobb hely de határ eset ebben a helyzetben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése